2017. december 31.

2017



A ma véget érő esztendő nagy reményekkel indult, hiszen a 2016-os lendület fokozódását várhattuk. Blogunk a múlt évben a korábbiakhoz képest jelentős sikereket ért el, és az év végén megalakított szerkesztőbizottság – Horváth Zsuzsa, Juhász Gabriella, Pleskovics Viola és Rozsnyai József nagy terveket szövögetett az idei évre. Sajnos csak részben sikerült elérnünk céljainkat, de így is több értékes cikket jelentettünk meg.
Évek óta tartott hangulatos klubestjeink sorozata idén is folytatódott, és sor kerülhetett egy sétára és egy kirándulásra is. Március 30-án Bakó Bálint Istenek papucsa alatt, avagy a tokiói nyár című előadásában idézte fel Japánban átélt élményeit. Július 13-án e sorok szerzője osztotta meg emlékeit  a hallgatósággal A Ben Bulben alatt - Írország egykor és ma címen. Szeptember 28-án Juhász Anna a bonchidai Nyári kutatási műhelybeli tapasztalatairól tartott beszámolót. Október 20-án Kelecsényi Kristóf és jelen cikk szerzője tartotta Klubest speciál keretében a budai királyi palota jelenleg újjáépülő három épületét, a Lovardát, a Stöckl-lépcsőt és a Főőrségi épületet tekinthette meg a klubtagság. Novemberen pedig Karácsony Rita vezetésével Perbálra látogathattunk, amely kis kirándulásunkról hosszabban egy blogbejegyzésben olvashatunk.




 
Hosszú évek óta zajló játékfolyamunk idén kissé döcögősebben folytatódott, de ebben az évben is jó pár szellemes és tanulságos feladvány megfejtésével gazdagíthattuk ismereteinket.
Köszönet a klubtagságnak a jelenlétért, a kiváló hangulatú közösségi élményekért, és mindenekelőtt köszönjük Máthé Eszter klubtagunknak az estek szervezését és a kellemes helyszínek biztosítását.

Boldog és sikeres új évet kívánok a Pázmányos Építészettörténészek Klubjának!

Szöveg és fényképek: Rozsnyai József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése