2017. október 31.

Vállak között hiányzó fej – a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának múltjáról és jelenéről



„A pénzügyminiszterium helyiségei eddig többféle ócska, a XVII. és XVIII. századból fönmaradt épületben voltak szétszórva s nemcsak dísztelenek és egészségtelenek, hanem czéljukra alkalmatlanok is voltak.” Írta a Vasárnapi Ujság szerzője az 1905-ben átadott új pénzügyminisztériumi épület helyén állt épületekről. A fenti sajtóorgánum cikke a frissen elkészült épületről így szól: „Az architektura részletei s a díszítmények nagyon gondosan vannak kidolgozva.” A műemlékvédelem Magyarországon című 1983-as kötet homlokegyenest másképp látta az akkor már értékesnek tartott lebontott házak helyén közel nyolcvan éve felépült új palotát, illetve így szól annak háború utáni átalakításáról: „A Szentháromság téren az ízléstelen, századvégi volt pénzügyminisztérium Rados Jenő tervei szerint tetszetős új köntöst kapott.” Ma felmerült a századforduló korabeli épület rekonstruálásának gondolata. Hol van tehát az igazság: mi volt ócska, mi volt gondos, mi volt ízléstelen, mi volt talán mégis jó?
            Jelen terjedelem nem teszi lehetővé, hogy az építés történetét, pláne előtörténetét részletesen tárgyaljuk, de a fent említett „ócska” épületek, amelyek a mai épület helyén álltak, ma minden bizonnyal egytől-egyig műemléki védettséget élveznének és egy-egy válaszfal elbontása is csak nagy viták árán merülhetne fel. E házak közül a legismertebb, melybe 1867-ben költözött a Pénzügyminisztérium, a Szentháromság térre néző 1747-ben épült Jezsuita Akadémia épülete volt, amelyet a klasszicizáló késő barokk kiváló mestere, Franz Anton Hillebrandt tervei szerint alakítottak át a Helytartótanács számára 1786-tól. Értékes épület volt, kár érte.
            Lukács László pénzügyminiszter 1899 nyarán kereste meg Fellner Sándor építészt, hogy kezdjen el foglalkozni egy új palota „beosztásával, elhelyezésével és az ezzel összefüggő kérdésekkel”. Hamarosan megkezdődhetett a tervezés. A miniszter a 19. század utolsó napján, 1900. december 31-én hagyta jóvá a terveket, az első kapavágásra pedig 1901. október 10-én, az alapkőletételre pedig 1902. április 15-én került sor. Az alapárok ásása kapcsán nagy mennyiségű régészeti lelet került elő: „A talaj valóságos bányája volt az archeológiai leleteknek.” – írja az építész. A számos akadályozó tényező ellenére gyorsan folyó munka következtében 1903 őszén az egész épületet birtokba vehették a hivatalok, már csak a Szentháromság tér felőli épületrészen folytatódott a munka. Ez év végén helyezte el a miniszter a befejezésre vonatkozó okmányokat az egyik torony csúcsán álló rézvitézbe.
Az alaprajzi beosztásnál a „czellarendszert” választották, „amely a kitűzött czélnak teljesen megfelel”. Az épület reprezentatív terei a Szentháromság tér felőli épületrész földszintjét, első és második emeletét foglalták el, melyek nagy része a háború utáni átépítésnek esett áldozatul, és amelyek közül a földszinti csarnokot és a lépcsőházat tartották meg legeredetibb formájában. Az épület legreprezentatívabb belső tere a térre néző nagy fogadóterem volt, amely nem maradt fenn eredeti formájában, már csak azért se, mert az 1945 utáni bontással a főhomlokzati középrizalitba nyúló része is elveszett. A középrizalit enteriőrjeinek eredeti kiképzéséről az építész tájékoztat: „Sárga márványból és majolizált zöldesszürke talapzatból emelkedik ki a középső nagy fogadóterem és loggia falainak könnyű ívezete. Bordái a mennyezet boltozatáig emelkednek, amelyet gazdagon tagozott hálóval vonnak be. A bordák keresztezését mennyezetlámpák kapocsszerűen övezik át. A bordák egy részét hordó baldachinokból pedig bronzból és üvegből művésziesen kombinált világító füzérek lógnak alá.” A nagyterem enteriőrje, ahogy az épület homlokzatai se a neogótika szokványosabb formáit választották, számtalan speciális megoldás alakította az épület összképét kívül-belül. Ennek egyik legfőbb alkotóeleme a színes mázas kerámia volt, amely ma elsősorban az előcsarnokban látható, de eredetileg a tetőn is megjelent – reflektálva a szomszédos templom tetőhéjazatára.
            Ami a választott stílust illeti, Fellner Sándor építész így ír: „Azzal, hogy a pénzügyminisztérium palotája oly közeli szomszédságba került a koronázó főtemplommal, eldőlt a palota építészeti stílusának kérdése is.” Azzal együtt, hogy a palotát funkciójának megfelelően monumentálisan kellett kiképeznie igyekezett alázatosan viszonyulni a tekintélyes, de homlokzatát tekintve szinte kortárs szomszédhoz, a budavári Nagyboldogasszony templomhoz, vagyis a Mátyás templomhoz. A gótikán belül is annak késői változata mellett döntött az építész. „A homlokzat díszét a középső kiszökellésen fejtettem ki, nehogy a templom hatását nyugtalan tömegek zavarják. Kerülnöm kellett minden olyan formát, amely egyházi építkezésre emlékeztetne.” Ezt az állítást megkérdőjelezi az a tény, hogy a tervezéskor rendelkezésre állt egy néhány évvel korábban készült középrizalitos terv ifj. Bobula János építésztől, és úgy tűnik e terv képezte alapját a megvalósult homlokzat struktúrájának. Ezt a barokkos tervet, amelyet Bobula minden bizonnyal a monte-carloi Színház és Casino hatására tervezett, gótizálta át Fellner, amelyen a legmarkánsabb elemek, a tornyok a fent mondottakkal ellentétben egy templom, a bécsi Maria am Gestade templom tornyának formáiból inspirálódhattak.
            Az építész a történeti stílust alapul véve magyar jelleget kívánt adni épületének. „Magyar érzést akartam kifejezni a bordák, ivezetek, mérőművek vonalvezetésében, az ornamentikában, a növény- és vonaldísz formálásánál.” A szándék Lechner Ödön elképzelésével rokon, de a végeredmény nagymértékben különbözik a Postatakarékpénztár mesterének magyar formanyelvétől.
A Pénzügyminisztérium palotája Fellner Sándor építész életművében a Markó utcai Igazságügyi minisztérium  épületével a fő helyet foglalja el. A Szentháromság téri neogótikus épület stílusvilágát tekintve viszonylag magányosan áll az oeuvre-ben, hiszen Fellner számára  a gótika nem volt elsődleges a stílusválasztásban. Az építész hasonló stílusban tervezte a segesdi kastélyt és a terézvárosi Szobi utca 3. számú lakóházat (1895). Fellner egyéb alkotásainak zöme egy sajátos századfordulós neobarokk, illetve klasszicizáló stílusban született, melyek közül emlékezetes az e cikkben elemzett palotát építtető pénzügyminiszter, Lukács László palotája (Benczúr utca 21), valamint a szintén a Pénzügyminisztérium megbízásából tervezett Eskü téri (ma Március 15. tér 8.) bérház. Gerbeaud Emil megbízásából tervezte a Duna utca 1. számú lakóházat és a Vörösmarty téri Gerbeaud-ház átalakítását. A funkciónak megfelelően neobizánci stílusban valósult meg tervei szerint a Veres Pálné utcai Tököliánum épülete. Fellner Sándor művei nem tartoznak a kor legismertebb és legelismertebb munkái közé, de éppen a Pénzügyminisztérium épülete egy kiválóan átgondolt tömegalakítású, szép részletképzésű épület, a magyarországi neogótika egyik legfigyelemreméltóbb alkotása.
            A Budapest ostromában erősen megsérült épület nyugati tornya rézvitézével együtt teljes magasságban állva maradt, a keleti toronynak pedig a sisakja pusztult el. A középrizalit legnagyobb mértékben – mérműveinek nagy többségével együtt – átvészelte a pusztító háborút, helyreállítható lett volna, ahogy a pesti Vigadó és sok erősen sérült épület is. Mégis a rizalit lebontása mellett döntöttek, lefejezték az épületet, a homlokzat oldalszakaszait – vállait – pedig összenövesztették, finoman kiemelve a középső három tengelyt, így valósult meg Rados Jenő építész-építészettörténész tervezésében a jelenlegi főhomlokzat, melyet nemrég igényesen restauráltak. Nem állíthatjuk, hogy az épület Rados-féle homlokzata igénytelen volna, de alig van köze eredeti stílusához, éppen azt vették el belőle, ami a századfordulós késői historizmus karakterét leginkább meghatározza, barokkos tömegalakítását, függőleges hangsúlyait, gazdag gótizáló díszítését.





Az 1945 és 1989 közötti időben, miután minisztériumi funkcióját megszüntették, több intézmény működött az épületben. 1950-1954 között a Tanfolyamellátó Nemzeti Vállalat, 1954-től a Budapesti Műszaki Egyetem Diákotthona, majd 1962-től Kollégiuma működött itt, amelynek az egyik épületszárnyból 1976-ban a Hilton Szálló megnyitása miatt kellett távoznia, majd 1981-ben végleg átköltözött az ekkor elkészült Schönherz Kollégiumba. 1968-1981 között az épület adott otthont a Várklubnak, nevezetes koncertek helyszínének. 1981-től több intézmény osztozott az épületen, így az Új Magyar Központi Levéltár, a Művelődési Minisztérium Vezetőképző és Továbbképző Intézete (MMVTI), illetve ennek jogutódja a Kulturális Innovációs és Továbbképző Vállalat (KULTURINNOV), valamint bérlőként többek között a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egy része is helyet kapott az épületben. Az 1992-ben alapított Magyar Kultúra Alapítványnak 2011-i megszüntetéséig a palotában volt a székhelye, 2011-óta az épület Magyarság Háza néven ismert.
A Pénzügyminisztérium háború utáni átalakításához 1945-ben Kotsis Iván is készített tervet, amely ha le is egyszerűsítette volna – megtartotta volna a rizalitot, de a tornyokat nem. Egy hasonló esetről, a pesti Egyetem téri tudományegyetemi főépület (ma ELTE Jogi kar) kupolájának bontásával kapcsolatban írja Kotsis: „Nagy hiba, hogy a központi egyetem teljes leégett kupoláját 1948 táján visszaépítették. […] A Közmunkák Tanácsa, amelynek akkor tagja voltam, a helyreállítási engedély megadásánál javaslatomra kikötötte a kupola visszaállításának tilalmát, de úgy látszik nem volt ereje végrehajtani határozatát. A véletlen úgy hozta magával, hogy másfél évtizeddel később én magam hajthattam végre ezt a műtétet.” Időnként valóban felmerülhet a műtét szüksége, időnként – komoly statikai, műszaki problémák esetén – egy ház manduláját, vakbélnyúlványát, vagy súlyosabb esetben daganatát kell eltávolítani. A műtétek lehetségességének is van azonban egy határa: a fejet nem érdemes eltávolítani, az végzetes, azzal nemcsak a stílus vész el.



 
A Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervezte épületének stílusképlete pedig igen izgalmas, nem sablonos, hanem különleges, ha nem is volt minden részletében a kor építőművészetének legmagasabb szintjén kifinomult. Sok minden elmondható a Szentháromság téri épületről, de az hogy „abszolút harmadosztályú épület” lett volna, az biztos nem. Homlokzatai mögött ott rejlett a dualizmus korának világa, ahogy a Hauszmann-által kiépített királyi palota falai mögött is, és ahogy ez utóbbi épület semmiképpen nem nevezhető „jelentés nélküli kulisszának”, úgy a Pénzügyminisztérium épülete is a századforduló korának értékes alkotása volt eredeti alakjában.

Irodalom:

Fellner Sándor: A magyar királyi Pénzügyminisztérium palotája. Budapest, Magyar királyi Állami Nyomda, 1908.
Dr. Koncz Gábor: Épület és funkció. A Magyar Kultúra Alapítványról, a szinergizmus értelmezésével. http://epa.oszk.hu/01300/01306/00011/szin6-5sz16.html
Rozsnyai József: A magyarországi historizmus építészeti alkotásainak előképeiről, különös tekintettel neobarokk építészetünk stíluskapcsolataira. In: Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. II., 305-306.
Kotsis Iván: Életrajzom. Szerk.: Prakfalvi Endre. Hap-Könyvek 5., HAP Tervezőiraoda Kft. és Magyar Építészeti Múzeum, évszám nélkül, 244, 275.

Szöveg és a mai állapotot (2016 és 2017) ábrázoló fényképek: Rozsnyai József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése