2017

A ma véget érő esztendő nagy reményekkel indult, hiszen a 2016-os lendület fokozódását várhattuk. Blogunk a múlt évben a korábbiakhoz képest jelentős sikereket ért el, és az év végén megalakított szerkesztőbizottság – Horváth Zsuzsa, Juhász Gabriella, Pleskovics Viola és Rozsnyai József nagy terveket szövögetett az idei évre. Sajnos csak részben sikerült elérnünk céljainkat, de így is több értékes cikket jelentettünk meg.

Évek óta tartott hangulatos klubestjeink sorozata idén is folytatódott, és sor kerülhetett egy sétára és egy kirándulásra is. Március 30-án Bakó Bálint Istenek papucsa alatt, avagy a tokiói nyár című előadásában idézte fel Japánban átélt élményeit. Július 13-án e sorok szerzője osztotta meg emlékeit  a hallgatósággal A Ben Bulben alatt - Írország egykor és ma címen. Szeptember 28-án Juhász Anna a bonchidai Nyári kutatási műhelybeli tapasztalatairól tartott beszámolót. Október 20-án Kelecsényi Kristóf és jelen cikk szerzője tartotta Klubest speciál keretében a budai királyi palota jelenleg újjáépülő három épületét, a Lovardát, a Stöckl-lépcsőt és a Főőrségi épületet tekinthette meg a klubtagság. Novemberen pedig Karácsony Rita vezetésével Perbálra látogathattunk, amely kis kirándulásunkról hosszabban egy blogbejegyzésben olvashatunk.

 

Hosszú évek óta zajló játékfolyamunk idén kissé döcögősebben folytatódott, de ebben az évben is jó pár szellemes és tanulságos feladvány megfejtésével gazdagíthattuk ismereteinket.

Köszönet a klubtagságnak a jelenlétért, a kiváló hangulatú közösségi élményekért, és mindenekelőtt köszönjük Máthé Eszter klubtagunknak az estek szervezését és a kellemes helyszínek biztosítását.

Boldog és sikeres új évet kívánok a Pázmányos Építészettörténészek Klubjának!

Szöveg és fényképek: Rozsnyai József

Bontások a III. kerületben – néhány kedves óbudai ház emlékére

Az elaggott épületek bontása egyidejű az építészet történetével, évezredek óta cserélődik a világ minden tájának épületállománya, és egy-egy város, különösen belvárosának arculata számos alkalommal változott meg. Így történt ez Budapesten is, és főleg Pesten, ahol a régi város, a mai Belváros középkori architektúráját egészítették ki a törökkor épületei, majd ennek szinte teljes bontása után jött létre a barokk város, amelynek szinte alig maradt nyoma a 19. és a 20. század többszöri bontási-újjáépítési hulláma következtében. A 19. század óta azonban létezik Hazánkban műemlékvédelem, és az építészeti alkotások egyre szélesebb körei élveznek védett státuszt, vagyis bontásuk, de átalakításuk is komoly akadályokba ütközik. Ezúttal nem a műemlékvédelem bajaival szeretnék foglalkozni, hanem az annak hatáskörébe nem tartozó, műemlékileg nem védett épületekkel, amelyek száma igen nagy, és amelyeknek nagy hányada ha nem is elsőrangú műalkotás, de egy település történetének, egy utcának vagy térnek meghatározó eleme, amely régi gondos mesterek keze munkáját dicséri. Nem egy ilyen, jogszabályok által nem védett épület veszélyben van, hiszen ha új tulajdonosa nem találja korszerűnek, felújíthatónak, akkor bontása mellett dönthet. A nagyvárosban, és különösen a fővárosban a legveszélyeztetettebb épületek a földszintes és az egyemeletes házak, amelyek kedves színfoltjai egy-egy városrésznek. Főként az 1870-es és 1940-es évek közötti időszak terméséről van szó, a szép részletekre, díszítésekre érzékeny kezek által rajzolt, finom mívű tervek alapján kivitelezett emberi arányú lakóházak koráról, ahol az egyes családok igényes polgári ízlése karakteresen rajzolódik a homlokzatokra. Mindegyik homlokzat egyéniség, és ez a sokszínűség teszi igen barátságossá főként külvárosaink lakónegyedeit.

            A III. kerületben az utóbbi időben több fontos városfejlesztő beruházás történt, amelyek egyik leglátványosabb példája a fonódó villamos megvalósítása új járművekkel, zajlik az Óbudai Egyetem kollégiumának felújítása, nem egy közterület korszerű és szép térburkolatot kapott, felújításra került több épület, és sorolhatnánk még a fejlődés nagyszerű jeleit. Jó itt élni, jó ide érkezni, a kerület jó hírnévnek örvend. A központi városrész, Óbuda neve azt sugallja, hogy nagy múltja van, és köztudott, hogy a rómaiaktól kezdve nagyszabású építőtevékenység jellemezte e területet. Másrészt a név azt is érzékeltetheti, hogy volt és helyenként még ma is felfedezhető egy nagyon hangulatos ódon építészeti világ, amelyben mintha megállt volna az idő, ahol átélhető a boldog békeidők hangulata. A több kis megmaradt sziget közül itt most csak a Föld utcát említeném, ahol a legtöbb földszintes lakóház ma is áll, köztük Foerk Ernő híres építészünk egykori otthona. Ez a városrész egyik legértékesebb utcája, műemléki értelemben is értékes épületekkel.

            A fenti nagyszerű fejlesztésekkel párhuzamosan szomorú jelenség, hogy az utóbbi években néhány karakteres földszintes házat bontottak le Óbudán, de eltűnt egy jellegzetes egyemeletes épület is. Elképzelhető, hogy egyes esetekben a statikai állapot döntött a bontásról, a legtöbb esetben azonban arról lehet szó, hogy e kis házak helyén korunk igényeit kielégítő több emelet magasságú társasházak épülhetnek. E házak – látva a kihelyezett terveket és ismerve az eddig megvalósult hasonló épületeket – személyes véleményem szerint a legtöbb esetben a lebontott házakhoz viszonyítva nem hoznak többet esztétikai értelemben, sőt inkább a városképbe kevéssé illeszkedő, a régi homlokzatok között hívatlan vendégként jelennek meg.

            E kis írással néhány kedves óbudai háznak kívántam emléket állítani, és felhívni a figyelmet egy sajnálatosan felgyorsuló jelenségre, melynek során Óbuda nevében fokozatosan halványul az Ó.

Három példa az utóbbi időben lebontott óbudai lakóházak közül:

Bécsi út 111-113.

Szőlő utca 24.

Pacsirtamező utca 30.

Szöveg és fényképek: Rozsnyai József

Látogatás Perbálon

November 19-én vasárnap délután klubunk néhány tagja Karácsony Rita szervezésében Perbálra látogatott, hogy megismerkedjünk a Tovább Élni Egyesület Gyermekotthonával. Először az egyesület tulajdonában lévő Petőfi utca 5. számú kőből és vályogból épült öreg házat tekintettük meg, ahol Dr. Bartholy Judit az egyesület megszületéséről és életéről beszélt. A felújítás vagy átalakítás előtt álló ház helyiségeinek falain fényképekből, az egykori tisztaszobában pedig makettekből álló kiállítás látható 21 év – 3 terv – 1 tábor címen.

 

Innen az egyesület által fenntartott Gyermekotthon 1990-es években emelt épületegyütteséhez mentünk át, ahol Karácsony Tamás építész kalauzolt bennünket (tervezőtársa Janesch Péter volt). A környezetével szerves kapcsolatban álló emberi léptékű épületcsoport fő alkotóelemei a lakóházak és a gazdasági épületek, melyek homlokzatalakításában elsősorban a nyers tégla, a beton és a fa játszik meghatározó szerepet.

 

A program zárásaként a perbáli Morrison Pub vendégei voltunk, ahol ízletes falatok mellett két vetített képes előadást hallgathattunk meg. Karácsony Tamás Perbál/olvasatok címen mesélt a tervezés és a megvalósítás történetéről, majd Kemes Balázs építész az általa és munkatársai közreműködésével szervezett táborokról beszélt, melyek során építészhallgatók ismerkedhetnek meg az építőmunka gyakorlatával.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget és a felejthetetlen élményt a szervezőknek és az előadóknak!

Fényképek és szöveg: Rozsnyai József

Vállak között hiányzó fej – a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának múltjáról és jelenéről

„A pénzügyminiszterium helyiségei eddig többféle ócska, a XVII. és XVIII. századból fönmaradt épületben voltak szétszórva s nemcsak dísztelenek és egészségtelenek, hanem czéljukra alkalmatlanok is voltak.” Írta a Vasárnapi Ujság szerzője az 1905-ben átadott új pénzügyminisztériumi épület helyén állt épületekről. A fenti sajtóorgánum cikke a frissen elkészült épületről így szól: „Az architektura részletei s a díszítmények nagyon gondosan vannak kidolgozva.” A műemlékvédelem Magyarországon című 1983-as kötet homlokegyenest másképp látta az akkor már értékesnek tartott lebontott házak helyén közel nyolcvan éve felépült új palotát, illetve így szól annak háború utáni átalakításáról: „A Szentháromság téren az ízléstelen, századvégi volt pénzügyminisztérium Rados Jenő tervei szerint tetszetős új köntöst kapott.” Ma felmerült a századforduló korabeli épület rekonstruálásának gondolata. Hol van tehát az igazság: mi volt ócska, mi volt gondos, mi volt ízléstelen, mi volt talán mégis jó?

            Jelen terjedelem nem teszi lehetővé, hogy az építés történetét, pláne előtörténetét részletesen tárgyaljuk, de a fent említett „ócska” épületek, amelyek a mai épület helyén álltak, ma minden bizonnyal egytől-egyig műemléki védettséget élveznének és egy-egy válaszfal elbontása is csak nagy viták árán merülhetne fel. E házak közül a legismertebb, melybe 1867-ben költözött a Pénzügyminisztérium, a Szentháromság térre néző 1747-ben épült Jezsuita Akadémia épülete volt, amelyet a klasszicizáló késő barokk kiváló mestere, Franz Anton Hillebrandt tervei szerint alakítottak át a Helytartótanács számára 1786-tól. Értékes épület volt, kár érte.

            Lukács László pénzügyminiszter 1899 nyarán kereste meg Fellner Sándor építészt, hogy kezdjen el foglalkozni egy új palota „beosztásával, elhelyezésével és az ezzel összefüggő kérdésekkel”. Hamarosan megkezdődhetett a tervezés. A miniszter a 19. század utolsó napján, 1900. december 31-én hagyta jóvá a terveket, az első kapavágásra pedig 1901. október 10-én, az alapkőletételre pedig 1902. április 15-én került sor. Az alapárok ásása kapcsán nagy mennyiségű régészeti lelet került elő: „A talaj valóságos bányája volt az archeológiai leleteknek.” – írja az építész. A számos akadályozó tényező ellenére gyorsan folyó munka következtében 1903 őszén az egész épületet birtokba vehették a hivatalok, már csak a Szentháromság tér felőli épületrészen folytatódott a munka. Ez év végén helyezte el a miniszter a befejezésre vonatkozó okmányokat az egyik torony csúcsán álló rézvitézbe.

Az alaprajzi beosztásnál a „czellarendszert” választották, „amely a kitűzött czélnak teljesen megfelel”. Az épület reprezentatív terei a Szentháromság tér felőli épületrész földszintjét, első és második emeletét foglalták el, melyek nagy része a háború utáni átépítésnek esett áldozatul, és amelyek közül a földszinti csarnokot és a lépcsőházat tartották meg legeredetibb formájában. Az épület legreprezentatívabb belső tere a térre néző nagy fogadóterem volt, amely nem maradt fenn eredeti formájában, már csak azért se, mert az 1945 utáni bontással a főhomlokzati középrizalitba nyúló része is elveszett. A középrizalit enteriőrjeinek eredeti kiképzéséről az építész tájékoztat: „Sárga márványból és majolizált zöldesszürke talapzatból emelkedik ki a középső nagy fogadóterem és loggia falainak könnyű ívezete. Bordái a mennyezet boltozatáig emelkednek, amelyet gazdagon tagozott hálóval vonnak be. A bordák keresztezését mennyezetlámpák kapocsszerűen övezik át. A bordák egy részét hordó baldachinokból pedig bronzból és üvegből művésziesen kombinált világító füzérek lógnak alá.” A nagyterem enteriőrje, ahogy az épület homlokzatai se a neogótika szokványosabb formáit választották, számtalan speciális megoldás alakította az épület összképét kívül-belül. Ennek egyik legfőbb alkotóeleme a színes mázas kerámia volt, amely ma elsősorban az előcsarnokban látható, de eredetileg a tetőn is megjelent – reflektálva a szomszédos templom tetőhéjazatára.

            Ami a választott stílust illeti, Fellner Sándor építész így ír: „Azzal, hogy a pénzügyminisztérium palotája oly közeli szomszédságba került a koronázó főtemplommal, eldőlt a palota építészeti stílusának kérdése is.” Azzal együtt, hogy a palotát funkciójának megfelelően monumentálisan kellett kiképeznie igyekezett alázatosan viszonyulni a tekintélyes, de homlokzatát tekintve szinte kortárs szomszédhoz, a budavári Nagyboldogasszony templomhoz, vagyis a Mátyás templomhoz. A gótikán belül is annak késői változata mellett döntött az építész. „A homlokzat díszét a középső kiszökellésen fejtettem ki, nehogy a templom hatását nyugtalan tömegek zavarják. Kerülnöm kellett minden olyan formát, amely egyházi építkezésre emlékeztetne.” Ezt az állítást megkérdőjelezi az a tény, hogy a tervezéskor rendelkezésre állt egy néhány évvel korábban készült középrizalitos terv ifj. Bobula János építésztől, és úgy tűnik e terv képezte alapját a megvalósult homlokzat struktúrájának. Ezt a barokkos tervet, amelyet Bobula minden bizonnyal a monte-carloi Színház és Casino hatására tervezett, gótizálta át Fellner, amelyen a legmarkánsabb elemek, a tornyok a fent mondottakkal ellentétben egy templom, a bécsi Maria am Gestade templom tornyának formáiból inspirálódhattak.

            Az építész a történeti stílust alapul véve magyar jelleget kívánt adni épületének. „Magyar érzést akartam kifejezni a bordák, ivezetek, mérőművek vonalvezetésében, az ornamentikában, a növény- és vonaldísz formálásánál.” A szándék Lechner Ödön elképzelésével rokon, de a végeredmény nagymértékben különbözik a Postatakarékpénztár mesterének magyar formanyelvétől.

A Pénzügyminisztérium palotája Fellner Sándor építész életművében a Markó utcai Igazságügyi minisztérium  épületével a fő helyet foglalja el. A Szentháromság téri neogótikus épület stílusvilágát tekintve viszonylag magányosan áll az oeuvre-ben, hiszen Fellner számára  a gótika nem volt elsődleges a stílusválasztásban. Az építész hasonló stílusban tervezte a segesdi kastélyt és a terézvárosi Szobi utca 3. számú lakóházat (1895). Fellner egyéb alkotásainak zöme egy sajátos századfordulós neobarokk, illetve klasszicizáló stílusban született, melyek közül emlékezetes az e cikkben elemzett palotát építtető pénzügyminiszter, Lukács László palotája (Benczúr utca 21), valamint a szintén a Pénzügyminisztérium megbízásából tervezett Eskü téri (ma Március 15. tér 8.) bérház. Gerbeaud Emil megbízásából tervezte a Duna utca 1. számú lakóházat és a Vörösmarty téri Gerbeaud-ház átalakítását. A funkciónak megfelelően neobizánci stílusban valósult meg tervei szerint a Veres Pálné utcai Tököliánum épülete. Fellner Sándor művei nem tartoznak a kor legismertebb és legelismertebb munkái közé, de éppen a Pénzügyminisztérium épülete egy kiválóan átgondolt tömegalakítású, szép részletképzésű épület, a magyarországi neogótika egyik legfigyelemreméltóbb alkotása.

            A Budapest ostromában erősen megsérült épület nyugati tornya rézvitézével együtt teljes magasságban állva maradt, a keleti toronynak pedig a sisakja pusztult el. A középrizalit legnagyobb mértékben – mérműveinek nagy többségével együtt – átvészelte a pusztító háborút, helyreállítható lett volna, ahogy a pesti Vigadó és sok erősen sérült épület is. Mégis a rizalit lebontása mellett döntöttek, lefejezték az épületet, a homlokzat oldalszakaszait – vállait – pedig összenövesztették, finoman kiemelve a középső három tengelyt, így valósult meg Rados Jenő építész-építészettörténész tervezésében a jelenlegi főhomlokzat, melyet nemrég igényesen restauráltak. Nem állíthatjuk, hogy az épület Rados-féle homlokzata igénytelen volna, de alig van köze eredeti stílusához, éppen azt vették el belőle, ami a századfordulós késői historizmus karakterét leginkább meghatározza, barokkos tömegalakítását, függőleges hangsúlyait, gazdag gótizáló díszítését.

Az 1945 és 1989 közötti időben, miután minisztériumi funkcióját megszüntették, több intézmény működött az épületben. 1950-1954 között a Tanfolyamellátó Nemzeti Vállalat, 1954-től a Budapesti Műszaki Egyetem Diákotthona, majd 1962-től Kollégiuma működött itt, amelynek az egyik épületszárnyból 1976-ban a Hilton Szálló megnyitása miatt kellett távoznia, majd 1981-ben végleg átköltözött az ekkor elkészült Schönherz Kollégiumba. 1968-1981 között az épület adott otthont a Várklubnak, nevezetes koncertek helyszínének. 1981-től több intézmény osztozott az épületen, így az Új Magyar Központi Levéltár, a Művelődési Minisztérium Vezetőképző és Továbbképző Intézete (MMVTI), illetve ennek jogutódja a Kulturális Innovációs és Továbbképző Vállalat (KULTURINNOV), valamint bérlőként többek között a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egy része is helyet kapott az épületben. Az 1992-ben alapított Magyar Kultúra Alapítványnak 2011-i megszüntetéséig a palotában volt a székhelye, 2011-óta az épület Magyarság Háza néven ismert.

A Pénzügyminisztérium háború utáni átalakításához 1945-ben Kotsis Iván is készített tervet, amely ha le is egyszerűsítette volna – megtartotta volna a rizalitot, de a tornyokat nem. Egy hasonló esetről, a pesti Egyetem téri tudományegyetemi főépület (ma ELTE Jogi kar) kupolájának bontásával kapcsolatban írja Kotsis: „Nagy hiba, hogy a központi egyetem teljes leégett kupoláját 1948 táján visszaépítették. […] A Közmunkák Tanácsa, amelynek akkor tagja voltam, a helyreállítási engedély megadásánál javaslatomra kikötötte a kupola visszaállításának tilalmát, de úgy látszik nem volt ereje végrehajtani határozatát. A véletlen úgy hozta magával, hogy másfél évtizeddel később én magam hajthattam végre ezt a műtétet.” Időnként valóban felmerülhet a műtét szüksége, időnként – komoly statikai, műszaki problémák esetén – egy ház manduláját, vakbélnyúlványát, vagy súlyosabb esetben daganatát kell eltávolítani. A műtétek lehetségességének is van azonban egy határa: a fejet nem érdemes eltávolítani, az végzetes, azzal nemcsak a stílus vész el.

 

A Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervezte épületének stílusképlete pedig igen izgalmas, nem sablonos, hanem különleges, ha nem is volt minden részletében a kor építőművészetének legmagasabb szintjén kifinomult. Sok minden elmondható a Szentháromság téri épületről, de az hogy „abszolút harmadosztályú épület” lett volna, az biztos nem. Homlokzatai mögött ott rejlett a dualizmus korának világa, ahogy a Hauszmann-által kiépített királyi palota falai mögött is, és ahogy ez utóbbi épület semmiképpen nem nevezhető „jelentés nélküli kulisszának”, úgy a Pénzügyminisztérium épülete is a századforduló korának értékes alkotása volt eredeti alakjában.

Irodalom:

Fellner Sándor: A magyar királyi Pénzügyminisztérium palotája. Budapest, Magyar királyi Állami Nyomda, 1908.

Dr. Koncz Gábor: Épület és funkció. A Magyar Kultúra Alapítványról, a szinergizmus értelmezésével. http://epa.oszk.hu/01300/01306/00011/szin6-5sz16.html

Rozsnyai József: A magyarországi historizmus építészeti alkotásainak előképeiről, különös tekintettel neobarokk építészetünk stíluskapcsolataira. In: Kő kövön. Dávid Ferenc 73. születésnapjára. II., 305-306.

Kotsis Iván: Életrajzom. Szerk.: Prakfalvi Endre. Hap-Könyvek 5., HAP Tervezőiraoda Kft. és Magyar Építészeti Múzeum, évszám nélkül, 244, 275.

Restaurátori jelentés, 2013: https://issuu.com/aqua-palace/docs/fellner_pe__nzu__gyminiszte__rium

Szöveg és a mai állapotot (2016 és 2017) ábrázoló fényképek: Rozsnyai József