A
Pázmányos Építészettörténészek Klubja 2015-ös évét felidézve számos szép emlék
képe villan fel előttünk, tartalmas és szellemes előadások, sokszínű és
izgalmas kirándulások képei. Klubestjeinken elhangzott építészettörténeti
témájú előadások sorában az elsőt februárban hallgathattuk meg Karácsony
Ritától, aki aktuális kutatási témáját Kotsis Iván 1930-as évekbeli székesfehérvári
tevékenységét ismertette meg velünk. Hódmezővásárhely gazdag téglaépítészeti
hagyományába Bodó Péter júniusi gondolatmenete engedett betekintést.
Kelecsényi Kristóf sikeres OTDK kutatásába avatott be bennünket júliusban, Mit
építettünk felhőkarcolók helyett? - Értelmezési kísérlet a 19. századi európai
építészet jelenségére a magyar emlékanyagon keresztül címen tartott előadása a vertikális
homlokzatképzés szempontjaira irányította figyelmünket. Nem maradhatott ki a két
világháború közötti új építészet sem, Jász Borbála doktori kutatási területét
ismertette augusztusban Ligeti Pál (1885-1941) szerepe a modern magyar
építészet elméletében és gyakorlatában cím alatt.
Klubtagjainknak számos érdekes kirándulás
lehetősége adatott meg ebben az évben is, melyeket klubesti vetített képes élménybeszámoló
vagy blogunkra írt cikk formájában ismertettek. Az előbbiek sorában elsőként –
márciusban – Recska Mária kappadókiai tündérkémények között tett látogatását
idézte fel, utalva a török műemlékvédelem hiányosságaira. A nagy utazó Bakó
Bálint két különleges élményéről is beszámolt, májusban kaukázusi, grúziai,
azaz georgiai útjáról, szeptemberben pedig a kazah fővárosról Asztanáról tartott
látványos képekkel fűszerezett bemutatót, élményeit nagy örömünkre a blogra is
megírta. A novemberi klubesten pedig Juhász Gabriella elevenítette fel
szeptemberi építészeti és zenei kirándulását a viktoriánus és kortárs
Londonban.
Klubunk blogjának egyik legtermékenyebb évét zárjuk
2015 december végén, csak az első – 2010-es – év hozott valamivel több
bejegyzést, de az írások hosszát, tartalmát tekintve talán az idei termés az
eddigi legszínvonalasabb. A kirándulási beszámolók közül Mándl Evelin
szentendrei túránkról szóló írását, Horváth Zsuzsa eszéki kirándulásáról
készített képes beszámolóját, és Hegedüs Márta Flóra zebegényi látogatásunkról
fogalmazott cikkét emelhetjük ki. Muzeológiai és építészeti témájú
blogbejegyzéseket is olvashattunk az év folyamán, Mácsay Krisztina a megújuló budapesti
Szépművészeti Múzeumról és az amerikai Getty Múzeumról írt gazdag tartalmú
bejegyzést, míg Baldavári Eszter a frissen megnyílt Róth Miksa tárlatról írt
kedvcsináló beszámolót. A sok olvasmányos és értékes cikk mellett jelen sorok
szerzője is hozzájárult a blog évéhez néhány írással.
Blogunk az utóbbi időben sok új olvasóval gazdagodott,
akiket szeretettel köszöntünk!A 2010 és 2015 közötti időszakban több mint 22000
oldalmegjelenítés történt a blogon, és az alábbi grafikon, illetve statisztika
rajzolódik ki olvasottságunkkal, illetve bejegyzéseinkkel kapcsolatban:
2015. december 31.
Az idei évben két helyen, a Ferenciek terei Kelta Pub pincehelyiségében, illetve a nyári és nyárias hónapokban a Corvin
negyedbeli A Grund Bazsesz nevű különtermében foglaltunk helyet klubestjeinken.
Az estek és sok egyéb program – mint az idei augusztusi Remekművek kiállításon
és a Nádori kriptában való kalauzolás – szervezését idén és az utóbbi években Mácsay
Krisztinának köszönhettük, önzetlen tevékenységéért nem lehetünk eléggé
hálásak. A szervezői munkát januártól Máthé Eszter klubtagunk veszi át, akinek
ezúton kívánunk sok sikert és türelmet feladatához!
Ne feledkezzünk meg a játékról sem, ahol a
feladványok megfejtésében idén elsősorban Pleskovics Viola és Kelecsényi
Kristóf jeleskedett. Az év számunkra legmeghatározóbb eseményére, Építőművészek Ybl és Lechner korában
című tanulmánykötetünk megjelenésére
nagy büszkeséggel emlékezünk. A kötetet október 29-én Sisa József és jelen
sorok szerzője mutatta be a FUGA Budapesti Építészeti Központban a szerzők és
nagyszámú érdeklődő jelenlétében. A kötet szerkesztője ezúton is szeretné
megköszönni a szerzők és a TERC kiadó áldozatos munkáját, ahogy a kedves és figyelmes
ajándékot is, amelyet ez alkalommal vehetett át, és amelynek építéstörténetét
dokumentáló képsorozattal veszünk búcsút az Óévtől, és köszöntjük az Újévet!
"Egyszerű vonalakban tiszta színezés" címmel nyílt kiállítás december 18-án a Budai
Várban, a Dísz tér 15. szám alatt álló De la Motte-Beer-palotában, ahol Gellér Katalin, az MTA tudományos főmunkatársa, valamint Ritoók Pál, a Forster Központ elnökhelyettese és a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményvezetője mondott köszöntőbeszédet. Az
Építészeti Múzeum Róth-hagyatékának alkotásait bemutató kiállítás fő
koncepciója az volt, hogy az iparművész tervezői tevékenységét illetve
munkásságát az építőművészet oldaláról mutassa be. A De la Motte-Beer-palota impozáns
enfilade térsora és a szobák freskódíszítése kiváló lehetőséget nyújtott arra,
hogy a művészi kivitelezésű színes, önmagukban is képzőművészeti értéket
képviselő tervlapok épülettípusok köré csoportosítva legyenek bemutatva. Ennek
megfelelően az első szobában, az ún. Téli ebédlőben lett kialakítva az „Alkotó
szoba”, amely nemcsak a művész életével kapcsolatos adatokat és történeteket
tartalmazza, hanem maga a látogató is alkotóvá válthat a Róth ablakmintákból
elkészített színezők segítségével. A második szoba, az egykori Szalon
rózsamotívumos freskói között szerepelnek a legismertebb hazai középületekhez
készített tervlapok. Az Országház, az Országos Levéltár, a Gresham-palota és a
Zeneakadémia mellett olyan banképületekhez készített munkák is láthatók, mint
a Nádor utca 16. szám alatti egykori Magyar Agrár –és Járadékbank nagyméretű
Merkúr alakos ablakterve, vagy a Török Bankházhoz készített mozaikkompozíció
két tervváltozata. A bemutatott alkotások közül a legnagyobb méretű (175x77 cm),
külön plexi állványon álló tervlap a mexikói Nemzeti Színház színpadnyílása
felett elhelyezett mozaikhoz készült, amelyet Kőrösfői-Kriesch Aladár
tervei alapján Róth Miksa készített 1909-ben.
A harmadik szobában, az egykori
házi kápolna falain Passió-jelenetek láthatóak, ezért a Róth-hagyaték egyházi
vonatkozású alkotásai kaptak itt helyet. Ez a szekció több, a művész
pályafutásával kapcsolatos érdekes adalékot tartalmaz, elsősorban a máriafalvi
templom és a Szent István Bazilika vonatkozásában. A szoba talán
legreprezentatívabb eleme a lipótmezei elmegyógyintézet kápolnájába készített
üvegablakok bemutatása, valamint a szoba sarkában álló eredeti műhelymunka
Krisztus alakjával.
Az utolsó két szobában, amelyek közül
az elülső volt a Hálószoba, intimitása miatt a magánépítkezésekhez: bérházakhoz
és villákhoz készült legszemrevalóbb terveknek ad otthont. A Kasselik Jenő (a
Citadella-tervező Kasselik Ferenc fia és Kasselik Fidél építész unokája) által építtetett
bérházhoz készített Artemisz-motívumos art deco stílusú ablak vázlata mellett, az
Esztergom-Budapest vasúti híd kivitelezésében résztvevő Giovanni Marsaglia milánói
palotájához készült „Max Roth” aláírással ellátott festett és maratott
ablaktervek is láthatóak. Mivel a Róth-hagyaték legdekoratívabb akvarelljei és
rajzai jelzés és évszám nélküli darabok, a koncepció kiegészül a századfordulón
népszerű növényi és állati szimbólumok bemutatásával. Ezekhez kapcsolva látható
galambokkal, hattyúval és pávával, valamint liliomokkal, írisszel és
gránátalmával díszített művészi kivitelű vázlat is, de megjelennek ifjú leányok,
fuvolázó fiú, lant és vitorlás hajó is.
A De la
Motte-Beer-palota 2016. január 4-én nyitja meg újra kapuit, a kiállítás pedig
február 29-ig látogatható.
Sebestyén Ágnes Anna társkurátori
munkáját és Hack Róbert valamint Bélavári Krisztina fotóit megköszönve kíván
Minden kedves olvasónak Áldott békés karácsonyi ünnepet és sikerekben gazdag új
esztendőt a kiállítás kurátora:
Szeptember elején volt még néhány szabad napom az
egyetemi tanév kezdetéig, amikor Németországban élő rokonunk, István révén hirtelen jött lehetőséghez jutottam. Néhány óra múlva Pesten potyautasként
beszálltam a Mercedesbe: irány Stuttgart! Szeltük a kilométereket a Dunántúlon
és Ausztrián át, majd Németország területére érve István jelezte, hogy Nürnberg
felé szokott utazni. Ez kellett csak nekem, régi vágyam, hogy újra lássam a
várost, ahol gyermekkoromban kétszer is jártam, de csak halvány emlékeim vannak
tekintélyes ódon épületeiről. Nemsokára már a parkolóhelyet kerestük Dürer
városának belterülete határán, és a pályaudvar közelében hamar találtunk is. Innen
a Königstrassén sétáltunk a centrum felé. Mindössze két óránk volt a városnézésre,
így a leglényegesebbeket céloztuk meg: a Lorenzkirche, a Heilig-Geist-Spital, a
Frauenkirche és a Sebalduskirche lenyűgöző gótikus épületeit, valamit a Dürer-házat
és a várat.
A gyors, de annál tartalmasabb
műemléki városnézés élményeivel eltelve indultunk tovább Bajorországból Baden-Württemberg
felé a száguldó és zsúfolt, helyenként mégis lelassuló dél-német autópályákon.
Késő este értünk Stuttgartba,
ahol István felesége, Olga fogadott bennünket finom vacsorával. Másnap reggel
pedig megismerhettem aranyos kislányukat, Marie-Angelinát. Együtt szálltunk be
az autóba reggel, hogy aztán ki az óvodába, ki dolgozni, ki pedig városnéző körútra induljon a Weissenhofsiedlungba. Az 1920-as évek legjelesebb tervezői, köztük Le
Corbusier, Walter Gropius és Ludwig Mies van der Rohe alkotta ezt az elegáns
lakónegyedet, amely mintája lehetett sok egyéb hasonló háztelepnek. Sajnos a
II. világháború nagy pusztítást okozott a városban, így a Weissenhofsiedlung 33
háza közül is tíz romossá vált, és lebontották, de ez utóbbiak közül kilencet
újjáépítettek, és csak egy helyén áll új épület. A telep nagyobb része azonban
eredeti formájában látható, sőt egy két házból álló Le Corbusier tervezte
egység múzeumként látogatható.
A családdal elfogyasztott ebéd
után a Belvárossal ismerkedtem. Megtekintettem a nagytemplomot, vagyis a
Stiftskirchét, amely a háború szörnyű pusztításai utáni többszöri átépítés
jellegzetes példája. Lefényképeztem az Altes és a Neues Schlosst, a Prinzenbaut,
a Kunstmuseumot (Kubus) és a Paul Bonatz tervezte nevezetes főpályaudvart,
amely mögött a vasúthálózat nagyszabású átépítése éppen folyamatban volt
látogatásomkor. Stuttgarti kirándulásom fő attrakciója e nap végén következett:
a klasszicista Régi Állami Galériához hozzáépített Neue Staatsgalerie. Az
1977-ben lezajlott nemzetközi pályázat nyomán James Stirling készíthette el az
új épület végleges terveit. A posztmodern építészet e kiváló térélményeket
nyújtó, nagyszerűanyagokból komponált főműve
a mai nap is lélegzetelállítóan kreatív, most is nagyon friss hatású, számomra
rendkívül szimpatikus alkotás. A két galériaépületben felhalmozott
műtárgyállomány pedig az egyik legértékesebb Európában.
Másnap nagy túrára (Grand Tour) indultam a nagyjából két kilométer
hosszúságú Schlossgartenben. Az igényesen gondozott parkban megtekintettem a reneszánsz
Neues Lusthaus szép maradványait. E nap fő szenzációja, a kastélykert végénél a
Wilhelma nevű állat- és növénykert volt. Itt egy dúsan virágzó
mesebeli oázist csodálhat meg a látogató, ahol az egzotikus növények és állatok
között keleti tájakat és régi időket idéző pavilonok, épületek állnak. A móros romantikus
épületegyüttes Ludwig von Zanth, majd Wilhelm Bäumer tervei szerint a 19.
század középső évtizedeiben valósult meg.
A következő nap délelőttjén
István javaslatára két közeli településre kirándultunk. Korábban nem ismertem
ezeket a városokat, amelyek számos meglepetéssel szolgáltak. A Stuttgarttól nem
nagy távolságra fekvő Plochingen magjában a kis gótikus templom és néhány igen
mutatós Westwerk-ház közelében a fő látnivaló a Hundertwasser tervezte tornyos
lakóház, melynek udvarába is sikerült bejutnunk.
A következő állomásunk a
Stuttgarttal szomszédos Esslingen volt, ahol egy igen gazdag és eredeti
állapotában fennmaradt műemléki épületegyüttest tekinthettünk meg. Sétánkat a
várral kezdtük, ahonnan jól átlátható a belváros, a német Westwerk építészet egyik
fő tárháza. A régi lakóházakon kívül három jelentős templomépület határozza meg
a városképet, a St. Dionys plébániatemplom, a Frauenkirche és az egykori
domonkosrendi templom. A városban székel az egyik leghíresebb német pezsgőgyár,
a Kessler is, amelynek központi épülete egy hatalmas faszerkezetes épületben,
az egykori Speyrer Zenthofban található.
Az utolsó stuttgarti nap estéjén sorra
került a város fő jelképe, a Mercedes nemrég felépült kortárs
épületegyüttesének megtekintése is. A kivilágított épületek látványa méltó záróakkordja
volt németországi utazásomnak. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani
vendéglátóimnak a sok szép élményért!
Mielőtt megosztanám élményeimet – élményeinket – kedves Olvasóinkkal,
szeretnék néhány szóban magyarázattal szolgálni a különös címválasztás miatt.
Amikor 2012-ben megkezdtem tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Művészettörténet MA szakán, évfolyamtársaimmal lehetőségünk volt egy olyan
tantárgy felvételére, amelyet Speciális
kollégiumnak neveztek. Minden félévben választhattunk, hogy a tantervben
szereplő kötelezően elvégzendő órák mellett milyen különleges, oktatóink által
összeállított speciális előadáson, vagy gyakorlaton szeretnénk részt venni. 2012
szeptemberében az egyik ilyen kollégium az angol viktoriánus kori építészet
történetének megismerésére adott lehetőséget, Rozsnyai József előadásait
hallgathattuk ebben a témakörben. A félév végén elhatároztam, hogy ha egyszer elutazom
Angliába, az órákon megismert izgalmas épületeket – vagy legalább egy részüket
– szeretném élőben is megcsodálni. Jegyzeteimet gondosan megőriztem az
íróasztalom fiókjában, hogy a megfelelő pillanatban használni tudjam őket.
Itt térünk vissza 2015-be, amikor egy, a páromnak szánt
ajándék kapcsán négy napra Londonba utaztunk, így számomra is elérkezett a
várva várt pillanat: füzetem alapján összeállíthattam azoknak a korábban tanult
épületeknek a gazdag listáját, amelyek London belvárosában találhatóak. E sorok
keretei sajnos nem teszik lehetővé, hogy minden élményt és minden látott
épületet bemutassak, ezért a következőkben szeretném kiemelni a számomra –
számunkra – legmeghatározóbbakat.
Utazásunk kezdete szeptember 27., vasárnap volt, a
hajnali repülőutat követően vonattal érkeztünk Londonba, és máris egy izgalmas
viktoriánus épület belső terében találtuk magunkat: a St. Pancras Nemzetközi Állomáson(Euston
Road). A vasút katedrálisaként emlegetett pályaudvar 1863-65-ben épült,
a tervezők William Henry Barlow és Rowland Ordish voltak. Az alapvetően
neogótikus épület – amelynek anyaga tégla, kovácsoltvas, üveg – a maga idejében
a világ legnagyobb fesztávolságú pályaudvarának számított: körülbelül 210 m
hosszú, 73 m széles és 30 m magas. 1873-ra az épület elé egy szálloda is
elkészült: George Gilbert Scott építész tervei alapján, amely stílusában jól
illeszkedett a már felépült pályaudvarhoz. 2001-2007-ben történt nagy
felújításának köszönhetően a St. Pancras szerencsére megőrizhette eredeti
karakterét, és ma az egyik legfontosabb elővárosi és nemzetközi közlekedés
csomópontját képezi.
Első napunk a pihenésről, a megismerésről és a
felfedezésről szólt, régen látott ismerősökkel, „kötelező” attrakciókkal és
látnivalókkal (például a Madame Tussauds, National Gallery, British Museum),
illetve kiváló angol sörökkel fűszerezve.
A második napon, a Temze partján sétálva döbbentem rá arra,
hogy a városkép jelentős változáson ment keresztül az utóbbi években – utoljára
5 éve jártam Londonban. Rengeteg új felhőkarcoló tűnt fel a belváros sűrűjében,
jelentősen formálva az összképet. Közöttük több kvalitásos épületet is
felfedezhetünk, azonban akadnak olyanok, amelyek kissé nehezen integrálódnak
környezetükbe.
A hétfő estét South
Kensingtonban töltöttük. Albertopolisz – a kulturális városnegyed, amely Albert
herceg részben megvalósult ötletén alapult – elegáns épületébe tartottunk, amelyet
Viktória királynő építtetett férje emlékére 1871-ben. A Royal Albert Hall(Imperial College Road) tervezője Captain Francis Fawke volt. Az
impozáns épület, amelynek akusztikáját csak többszöri átépítés javította,
elliptikus alaprajzú, a patkó alakú nézőteret több szintnyi széksor veszi körül
– sorrendben a félemeleti kör és páholyok sora, az első és második emeleti
páholyok, a hétsoros karzat, és az állóhelyeket biztosító galéria, amelyek elliptikusan
ölelik körbe a színpadot. Mintája Párizsban látható, a Téli Cirkusz, franciául Cirque
d’Hiver, amely Ignaz Hittorf tervezésében valósult meg 1852-ben. A különleges
ajándék – utazásunk alapja – két egymást követő estén itt teljesedett ki a kiváló
énekes, Steven Wilson koncertjeivel. A Hall szabályai szerint ráadásként a korábban
megvásárolt karzati jegyünket hétfőn és kedden is első emeleti páholyjegyekre
cserélték, mivel az előadás előtt 30 perccel a fent ülők térítésmentesen
foglalhatnak helyet a lentebb szabadon maradt sorokban.
A hétfő este élményeivel feltöltődve, másnap, kedden
délelőtt látogattunk el a Houses of
Parliamentbe(Westminster). A neogótikus épületet két nagyszerű építész tervezte, Augustus
Pugin és Charles Barry. Az épület elődje sajnálatos módon 1834-ben leégett, ekkor
hangzott el Charles Barry kijelentése: „What
a chance for an architect!” (ford. „Milyen nagyszerű lehetőség ez egy építész
számára.”). Pugin már az 1835-ben leadott pályatervek elkészítésében is
segítette Barryt, majd az együttműködés az épület homlokzatának és a belső
terek díszítésének kialakításánál folytatódott.
A Tudor kori gótika remekművének alaprajzát Barry,
homlokzatát Pugin kivitelezte: „Tudor details on
a classic body” (ford. „Tudor kori részletek klasszikus – historizáló – vázon”).
A House of Lords – Lordok háza – 1847-ben, a House of
Commons – Képviselőház – 1852-ben, a híres óratorony, a Big Ben 1850-ben
készült el. Az épületben sajnos szigorúan tilos a fényképezés, így saját
felvételt csak az Előcsarnokban, illetve a St. Stephen’s Hallban készíthettünk.
A házat – hasonlóan a mi Parlamentünkhöz – csak
tárlatvezetéssel lehet látogatni, választhatunk az audio guide és a személyes
tárlatvezetés között, mi a készülék mellett döntöttünk.
Városi sétánk következő állomása a Westminster Cathedral(42. Francis Street)volt. A templomot John Francis Bentley
tervezte, 1895-1903 között épült fel, London legjelentősebb katolikus temploma.
Különlegessége külső kialakításában és a belső terek anyaghasználatában rejlik.
Az italobizantin – a velencei középkori építészet, bizánci hatás – homlokzat
anyaga tégla, vörös alapon fehér sávozással, egyetlen torony csatlakozik hozzá.
A bélletes kapun belépve körülbelül 140 féle márványt csodálhatunk meg:
közöttük a zöld színű ír connemarai, illetve a vörös corki márványt. A
mozaikkal díszített kápolnák szintén a bizánci hatásról tanúskodnak. A templom
érdekessége, hogy a mai napig befejezetlenül áll London szívében: karzata
felett sötét, díszítetlen téglafelületeket látunk, amely éles ellentétben áll a
földszint gazdagságával. Az épület kissé komor, azonban összességében
lenyűgöző.
Kedd este másodszor is South Kensington felé vettük az
irányt, a cél ismét a Royal Albert Hall volt. A Hyde parkon át érkezve
megtekintettük a George Gilbert Scott által tervezett Albert Emlékművet, amely 1863-1872 között épült, neogótikus stílusú
vasszerkezetes építmény. Kőből készült párja Manchesterben található, Thomas
Worthington tervezte.
A keddi koncert a hétfői előadást minden tekintetben
felülmúlta. A kiváló akusztika, a csodálatos este, a meghívott
meglepetésvendégek londoni utazásunk legfelejthetetlenebb élményét nyújtották.
Ninet Tayeb és Steven Wilson csodaszép duettje – ezen az estén Ninet szólódala
– olyan érzelmeket szabadított fel, amely egyszerre töltött el bennünket
bánattal, örömmel és emlékekkel, katarktikus egységbe kovácsolva azt. Az alábbi
linken a dal hivatalos verziója hallgatható és tekinthető meg, szeretettel
ajánlom minden kedves Olvasó figyelmébe:
Szerdán,
londoni kinntartózkodásunk utolsó napján, első állomásunk a George Edmund
Street által tervezett St. James the
Less Curch volt (1859, Moreton Street).
Az épületegység
homlokzatának anyaga
tégla, amelyen vörös alapon fekete minták láthatóak, bejáratának árkádsora
rusztikus. A belső terekben is a vörös és fekete színek kaptak hangsúlyt,
összességében komor, ám izgalmas épületet láthatunk.
Innen a Pall Mall felé vettük az irányt, ahol a gótikus
stílustól kis időre elbúcsúzva Charles Barry historizáló klubépületét
tekinthettük meg. A Reform Club
(1837-1841, 104 Pall Mall) egyike, a Pall Mallon
található korabeli pártok klubépületeinek, a homlokzat itáliai reneszánsz, a
Palazzo Farnese hatása. A liberalizmust képviselő párt klubja nevét arról a
híres törvényről kapta, amely a fejlődő iparvárosok számára is választójogot
biztosított (Great Reform Act, 1832),
és amelynek elérése a párt érdeme volt.
Következő
célunk az All Saints Margaret Street
megtalálása volt (7 Margaret Street). A templomot és a hozzátartozó épületeket
William Butterfield tervezte, 1850-1859 között épült fel. Az utca, amelyben
megtalálható, igen szűk, ezért az épület teljes egységében nehezen
fényképezhető. A templom újszerűsége a szerkezetében alkalmazott polikrómiában
rejlik, ameddig Pugin festéssel érte el a terek gazdag színvilágát, Butterfield
a különböző alkalmazott anyagokat használta erre a célra.
A külső homlokzat anyaga tégla, vörös alapon fekete
sávozással. A belső terekben megfigyelhető a márvány, a gránit, a fa, a fém és
a színes mázas terrakotta alkalmazása, amely lélegzetelállító összhatást
eredményez. A gazdagságot fokozza a templomban látható
keresztelőkút és szószék is.
Egyik utolsó helyszínünk a Covent Garden (Covent Garden)volt, a Royal
Opera épületét és a piacteret tekintettük meg. Utunkat a George Edmund
Street által tervezett Royal Courts of
Justice felé vettük (Law Courts, Strand). Az 1874-1882 között épült
neogótikus stílusú épület monokróm, rusztikus, nem figyelhető meg rajta az az
építészeti finomság és gazdagság, amely az építész templomait jellemzi (például
a korábban bemutatott St. James the Less Church). Megépülése előtt, 1867-ben tervpályázatot
írtak ki, amelyen George Gilbert Scott, Edward Barry és William Burges is részt
vett. A megépült törvényszék tömegalakítása révén ma egyértelműen uralja az
utcaképet.
A Tower előtt fogyasztottuk el ebédünket, majd innen tértünk
vissza utunk első viktoriánus épületéhez: a St. Pancras állomáshoz, ahonnan a
reptérre utaztunk tovább. Szerdán éjfélkor érkeztünk haza Budapestre. Nagyon
gyorsan telt el ez a négy nap, rengeteg új élménnyel, illetve tudással gazdagodtunk
utunk során. Betekintést nyertünk a viktoriánus kor építészetébe, illetve a
nagyvárosi élet mindennapjaiba. Anglia csodálatos építészeti anyaggal
rendelkezik, mindenképpen szeretnénk még visszatérni, hogy folytathassuk a felfedezését,
az épületek megismerését, akár több angol városban is.
Amennyiben tervezik, hogy ellátogatnak ide, szívből
ajánlom a fenti épületek felkeresését, szerencsére a városközpontban, könnyen
megközelíthető helyeken állnak. Érdemes szállást foglalni a Fox & Goose Hotelben, továbbá
igazán megéri betérni a Tate Gallery mögött található kis kávézóba, a Regency
Caféba is.