2015. december 31.

2015



A Pázmányos Építészettörténészek Klubja 2015-ös évét felidézve számos szép emlék képe villan fel előttünk, tartalmas és szellemes előadások, sokszínű és izgalmas kirándulások képei. Klubestjeinken elhangzott építészettörténeti témájú előadások sorában az elsőt februárban hallgathattuk meg Karácsony Ritától, aki aktuális kutatási témáját Kotsis Iván 1930-as évekbeli székesfehérvári tevékenységét ismertette meg velünk. Hódmezővásárhely gazdag téglaépítészeti hagyományába Bodó Péter júniusi gondolatmenete engedett betekintést. Kelecsényi Kristóf sikeres OTDK kutatásába avatott be bennünket júliusban, Mit építettünk felhőkarcolók helyett? - Értelmezési kísérlet a 19. századi európai építészet jelenségére a magyar emlékanyagon keresztül címen tartott előadása a vertikális homlokzatképzés szempontjaira irányította figyelmünket. Nem maradhatott ki a két világháború közötti új építészet sem, Jász Borbála doktori kutatási területét ismertette augusztusban Ligeti Pál (1885-1941) szerepe a modern magyar építészet elméletében és gyakorlatában cím alatt.
Klubtagjainknak számos érdekes kirándulás lehetősége adatott meg ebben az évben is, melyeket klubesti vetített képes élménybeszámoló vagy blogunkra írt cikk formájában ismertettek. Az előbbiek sorában elsőként – márciusban – Recska Mária kappadókiai tündérkémények között tett látogatását idézte fel, utalva a török műemlékvédelem hiányosságaira. A nagy utazó Bakó Bálint két különleges élményéről is beszámolt, májusban kaukázusi, grúziai, azaz georgiai útjáról, szeptemberben pedig a kazah fővárosról Asztanáról tartott látványos képekkel fűszerezett bemutatót, élményeit nagy örömünkre a blogra is megírta. A novemberi klubesten pedig Juhász Gabriella elevenítette fel szeptemberi építészeti és zenei kirándulását a viktoriánus és kortárs Londonban.
Klubunk blogjának egyik legtermékenyebb évét zárjuk 2015 december végén, csak az első – 2010-es – év hozott valamivel több bejegyzést, de az írások hosszát, tartalmát tekintve talán az idei termés az eddigi legszínvonalasabb. A kirándulási beszámolók közül Mándl Evelin szentendrei túránkról szóló írását, Horváth Zsuzsa eszéki kirándulásáról készített képes beszámolóját, és Hegedüs Márta Flóra zebegényi látogatásunkról fogalmazott cikkét emelhetjük ki. Muzeológiai és építészeti témájú blogbejegyzéseket is olvashattunk az év folyamán, Mácsay Krisztina a megújuló budapesti Szépművészeti Múzeumról és az amerikai Getty Múzeumról írt gazdag tartalmú bejegyzést, míg Baldavári Eszter a frissen megnyílt Róth Miksa tárlatról írt kedvcsináló beszámolót. A sok olvasmányos és értékes cikk mellett jelen sorok szerzője is hozzájárult a blog évéhez néhány írással.
Blogunk az utóbbi időben sok új olvasóval gazdagodott, akiket szeretettel köszöntünk!A 2010 és 2015 közötti időszakban több mint 22000 oldalmegjelenítés történt a blogon, és az alábbi grafikon, illetve statisztika rajzolódik ki olvasottságunkkal, illetve bejegyzéseinkkel kapcsolatban:


2015. december 31.

Az idei évben két helyen, a Ferenciek terei Kelta Pub pincehelyiségében, illetve a nyári és nyárias hónapokban a Corvin negyedbeli A Grund Bazsesz nevű különtermében foglaltunk helyet klubestjeinken. Az estek és sok egyéb program – mint az idei augusztusi Remekművek kiállításon és a Nádori kriptában való kalauzolás – szervezését idén és az utóbbi években Mácsay Krisztinának köszönhettük, önzetlen tevékenységéért nem lehetünk eléggé hálásak. A szervezői munkát januártól Máthé Eszter klubtagunk veszi át, akinek ezúton kívánunk sok sikert és türelmet feladatához!
Ne feledkezzünk meg a játékról sem, ahol a feladványok megfejtésében idén elsősorban Pleskovics Viola és Kelecsényi Kristóf jeleskedett.   
Az év számunkra legmeghatározóbb eseményére, Építőművészek Ybl és Lechner korában című tanulmánykötetünk megjelenésére nagy büszkeséggel emlékezünk. A kötetet október 29-én Sisa József és jelen sorok szerzője mutatta be a FUGA Budapesti Építészeti Központban a szerzők és nagyszámú érdeklődő jelenlétében. A kötet szerkesztője ezúton is szeretné megköszönni a szerzők és a TERC kiadó áldozatos munkáját, ahogy a kedves és figyelmes ajándékot is, amelyet ez alkalommal vehetett át, és amelynek építéstörténetét dokumentáló képsorozattal veszünk búcsút az Óévtől, és köszöntjük az Újévet!



Rozsnyai József

2015. december 22.

„Egyszerű vonalakban tiszta színezés” – A Magyar Építészeti Múzeum Róth Miksa kiállítása a De la Motte-Beer-palotában



"Egyszerű vonalakban tiszta színezés" címmel nyílt kiállítás december 18-án a Budai Várban, a Dísz tér 15. szám alatt álló De la Motte-Beer-palotában, ahol Gellér Katalin, az MTA tudományos főmunkatársa, valamint Ritoók Pál, a Forster Központ elnökhelyettese és a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményvezetője mondott köszöntőbeszédet.  Az Építészeti Múzeum Róth-hagyatékának alkotásait bemutató kiállítás fő koncepciója az volt, hogy az iparművész tervezői tevékenységét illetve munkásságát az építőművészet oldaláról mutassa be. A De la Motte-Beer-palota impozáns enfilade térsora és a szobák freskódíszítése kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a művészi kivitelezésű színes, önmagukban is képzőművészeti értéket képviselő tervlapok épülettípusok köré csoportosítva legyenek bemutatva. Ennek megfelelően az első szobában, az ún. Téli ebédlőben lett kialakítva az „Alkotó szoba”, amely nemcsak a művész életével kapcsolatos adatokat és történeteket tartalmazza, hanem maga a látogató is alkotóvá válthat a Róth ablakmintákból elkészített színezők segítségével. A második szoba, az egykori Szalon rózsamotívumos freskói között szerepelnek a legismertebb hazai középületekhez készített tervlapok. Az Országház, az Országos Levéltár, a Gresham-palota és a Zeneakadémia mellett olyan banképületekhez készített munkák is láthatók, mint a Nádor utca 16. szám alatti egykori Magyar Agrár –és Járadékbank nagyméretű Merkúr alakos ablakterve, vagy a Török Bankházhoz készített mozaikkompozíció két tervváltozata. A bemutatott alkotások közül a legnagyobb méretű (175x77 cm), külön plexi állványon álló tervlap a mexikói Nemzeti Színház színpadnyílása felett elhelyezett mozaikhoz készült, amelyet Kőrösfői-Kriesch Aladár tervei alapján Róth Miksa készített 1909-ben. 

A harmadik szobában, az egykori házi kápolna falain Passió-jelenetek láthatóak, ezért a Róth-hagyaték egyházi vonatkozású alkotásai kaptak itt helyet. Ez a szekció több, a művész pályafutásával kapcsolatos érdekes adalékot tartalmaz, elsősorban a máriafalvi templom és a Szent István Bazilika vonatkozásában. A szoba talán legreprezentatívabb eleme a lipótmezei elmegyógyintézet kápolnájába készített üvegablakok bemutatása, valamint a szoba sarkában álló eredeti műhelymunka Krisztus alakjával. 

Az utolsó két szobában, amelyek közül az elülső volt a Hálószoba, intimitása miatt a magánépítkezésekhez: bérházakhoz és villákhoz készült legszemrevalóbb terveknek ad otthont. A Kasselik Jenő (a Citadella-tervező Kasselik Ferenc fia és Kasselik Fidél építész unokája) által építtetett bérházhoz készített Artemisz-motívumos art deco stílusú ablak vázlata mellett, az Esztergom-Budapest vasúti híd kivitelezésében résztvevő Giovanni Marsaglia milánói palotájához készült „Max Roth” aláírással ellátott festett és maratott ablaktervek is láthatóak. Mivel a Róth-hagyaték legdekoratívabb akvarelljei és rajzai jelzés és évszám nélküli darabok, a koncepció kiegészül a századfordulón népszerű növényi és állati szimbólumok bemutatásával. Ezekhez kapcsolva látható galambokkal, hattyúval és pávával, valamint liliomokkal, írisszel és gránátalmával díszített művészi kivitelű vázlat is, de megjelennek ifjú leányok, fuvolázó fiú, lant és vitorlás hajó is. 

A De la Motte-Beer-palota 2016. január 4-én nyitja meg újra kapuit, a kiállítás pedig február 29-ig látogatható.

Sebestyén Ágnes Anna társkurátori munkáját és Hack Róbert valamint Bélavári Krisztina fotóit megköszönve kíván Minden kedves olvasónak Áldott békés karácsonyi ünnepet és sikerekben gazdag új esztendőt a kiállítás kurátora:

Baldavári Eszter

2015. december 13.

Dürer nyulától a Mercedesig - kirándulás Dél-Németországban

       Szeptember elején volt még néhány szabad napom az egyetemi tanév kezdetéig, amikor Németországban élő rokonunk, István révén hirtelen jött lehetőséghez jutottam. Néhány óra múlva Pesten potyautasként beszálltam a Mercedesbe: irány Stuttgart! Szeltük a kilométereket a Dunántúlon és Ausztrián át, majd Németország területére érve István jelezte, hogy Nürnberg felé szokott utazni. Ez kellett csak nekem, régi vágyam, hogy újra lássam a várost, ahol gyermekkoromban kétszer is jártam, de csak halvány emlékeim vannak tekintélyes ódon épületeiről. Nemsokára már a parkolóhelyet kerestük Dürer városának belterülete határán, és a pályaudvar közelében hamar találtunk is. Innen a Königstrassén sétáltunk a centrum felé. Mindössze két óránk volt a városnézésre, így a leglényegesebbeket céloztuk meg: a Lorenzkirche, a Heilig-Geist-Spital, a Frauenkirche és a Sebalduskirche lenyűgöző gótikus épületeit, valamit a Dürer-házat és a várat.

 


A gyors, de annál tartalmasabb műemléki városnézés élményeivel eltelve indultunk tovább Bajorországból Baden-Württemberg felé a száguldó és zsúfolt, helyenként mégis lelassuló dél-német autópályákon.


Késő este értünk Stuttgartba, ahol István felesége, Olga fogadott bennünket finom vacsorával. Másnap reggel pedig megismerhettem aranyos kislányukat, Marie-Angelinát. Együtt szálltunk be az autóba reggel, hogy aztán ki az óvodába, ki dolgozni, ki pedig városnéző körútra induljon a Weissenhofsiedlungba. Az 1920-as évek legjelesebb tervezői, köztük Le Corbusier, Walter Gropius és Ludwig Mies van der Rohe alkotta ezt az elegáns lakónegyedet, amely mintája lehetett sok egyéb hasonló háztelepnek. Sajnos a II. világháború nagy pusztítást okozott a városban, így a Weissenhofsiedlung 33 háza közül is tíz romossá vált, és lebontották, de ez utóbbiak közül kilencet újjáépítettek, és csak egy helyén áll új épület. A telep nagyobb része azonban eredeti formájában látható, sőt egy két házból álló Le Corbusier tervezte egység múzeumként látogatható.





A családdal elfogyasztott ebéd után a Belvárossal ismerkedtem. Megtekintettem a nagytemplomot, vagyis a Stiftskirchét, amely a háború szörnyű pusztításai utáni többszöri átépítés jellegzetes példája. Lefényképeztem az Altes és a Neues Schlosst, a Prinzenbaut, a Kunstmuseumot (Kubus) és a Paul Bonatz tervezte nevezetes főpályaudvart, amely mögött a vasúthálózat nagyszabású átépítése éppen folyamatban volt látogatásomkor. Stuttgarti kirándulásom fő attrakciója e nap végén következett: a klasszicista Régi Állami Galériához hozzáépített Neue Staatsgalerie. Az 1977-ben lezajlott nemzetközi pályázat nyomán James Stirling készíthette el az új épület végleges terveit. A posztmodern építészet e kiváló térélményeket nyújtó, nagyszerű  anyagokból komponált főműve a mai nap is lélegzetelállítóan kreatív, most is nagyon friss hatású, számomra rendkívül szimpatikus alkotás. A két galériaépületben felhalmozott műtárgyállomány pedig az egyik legértékesebb Európában.


 



Másnap nagy túrára (Grand Tour) indultam a nagyjából két kilométer hosszúságú Schlossgartenben. Az igényesen gondozott parkban megtekintettem a reneszánsz Neues Lusthaus szép maradványait. E nap fő szenzációja, a kastélykert végénél a Wilhelma nevű állat- és növénykert volt. Itt egy dúsan virágzó mesebeli oázist csodálhat meg a látogató, ahol az egzotikus növények és állatok között keleti tájakat és régi időket idéző pavilonok, épületek állnak. A móros romantikus épületegyüttes Ludwig von Zanth, majd Wilhelm Bäumer tervei szerint a 19. század középső évtizedeiben valósult meg.


A következő nap délelőttjén István javaslatára két közeli településre kirándultunk. Korábban nem ismertem ezeket a városokat, amelyek számos meglepetéssel szolgáltak. A Stuttgarttól nem nagy távolságra fekvő Plochingen magjában a kis gótikus templom és néhány igen mutatós Westwerk-ház közelében a fő látnivaló a Hundertwasser tervezte tornyos lakóház, melynek udvarába is sikerült bejutnunk.

 

A következő állomásunk a Stuttgarttal szomszédos Esslingen volt, ahol egy igen gazdag és eredeti állapotában fennmaradt műemléki épületegyüttest tekinthettünk meg. Sétánkat a várral kezdtük, ahonnan jól átlátható a belváros, a német Westwerk építészet egyik fő tárháza. A régi lakóházakon kívül három jelentős templomépület határozza meg a városképet, a St. Dionys plébániatemplom, a Frauenkirche és az egykori domonkosrendi templom. A városban székel az egyik leghíresebb német pezsgőgyár, a Kessler is, amelynek központi épülete egy hatalmas faszerkezetes épületben, az egykori Speyrer Zenthofban található.

 

Az utolsó stuttgarti nap estéjén sorra került a város fő jelképe, a Mercedes nemrég felépült kortárs épületegyüttesének megtekintése is. A kivilágított épületek látványa méltó záróakkordja volt németországi utazásomnak. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani vendéglátóimnak a sok szép élményért!


Szöveg és fényképek: Rozsnyai József

2015. december 4.

Egy speciális kollégium életre keltése – egy csipetnyi szórakozással. Élménybeszámoló a 2015. szeptember 27-30. közötti londoni utazásunkról

    Mielőtt megosztanám élményeimet – élményeinket – kedves Olvasóinkkal, szeretnék néhány szóban magyarázattal szolgálni a különös címválasztás miatt. Amikor 2012-ben megkezdtem tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet MA szakán, évfolyamtársaimmal lehetőségünk volt egy olyan tantárgy felvételére, amelyet Speciális kollégiumnak neveztek. Minden félévben választhattunk, hogy a tantervben szereplő kötelezően elvégzendő órák mellett milyen különleges, oktatóink által összeállított speciális előadáson, vagy gyakorlaton szeretnénk részt venni. 2012 szeptemberében az egyik ilyen kollégium az angol viktoriánus kori építészet történetének megismerésére adott lehetőséget, Rozsnyai József előadásait hallgathattuk ebben a témakörben.
A félév végén elhatároztam, hogy ha egyszer elutazom Angliába, az órákon megismert izgalmas épületeket – vagy legalább egy részüket – szeretném élőben is megcsodálni. Jegyzeteimet gondosan megőriztem az íróasztalom fiókjában, hogy a megfelelő pillanatban használni tudjam őket.
Itt térünk vissza 2015-be, amikor egy, a páromnak szánt ajándék kapcsán négy napra Londonba utaztunk, így számomra is elérkezett a várva várt pillanat: füzetem alapján összeállíthattam azoknak a korábban tanult épületeknek a gazdag listáját, amelyek London belvárosában találhatóak. E sorok keretei sajnos nem teszik lehetővé, hogy minden élményt és minden látott épületet bemutassak, ezért a következőkben szeretném kiemelni a számomra – számunkra – legmeghatározóbbakat.


Utazásunk kezdete szeptember 27., vasárnap volt, a hajnali repülőutat követően vonattal érkeztünk Londonba, és máris egy izgalmas viktoriánus épület belső terében találtuk magunkat: a St. Pancras Nemzetközi Állomáson (Euston Road). A vasút katedrálisaként emlegetett pályaudvar 1863-65-ben épült, a tervezők William Henry Barlow és Rowland Ordish voltak. Az alapvetően neogótikus épület – amelynek anyaga tégla, kovácsoltvas, üveg – a maga idejében a világ legnagyobb fesztávolságú pályaudvarának számított: körülbelül 210 m hosszú, 73 m széles és 30 m magas. 1873-ra az épület elé egy szálloda is elkészült: George Gilbert Scott építész tervei alapján, amely stílusában jól illeszkedett a már felépült pályaudvarhoz. 2001-2007-ben történt nagy felújításának köszönhetően a St. Pancras szerencsére megőrizhette eredeti karakterét, és ma az egyik legfontosabb elővárosi és nemzetközi közlekedés csomópontját képezi.


Első napunk a pihenésről, a megismerésről és a felfedezésről szólt, régen látott ismerősökkel, „kötelező” attrakciókkal és látnivalókkal (például a Madame Tussauds, National Gallery, British Museum), illetve kiváló angol sörökkel fűszerezve.


A második napon, a Temze partján sétálva döbbentem rá arra, hogy a városkép jelentős változáson ment keresztül az utóbbi években – utoljára 5 éve jártam Londonban. Rengeteg új felhőkarcoló tűnt fel a belváros sűrűjében, jelentősen formálva az összképet. Közöttük több kvalitásos épületet is felfedezhetünk, azonban akadnak olyanok, amelyek kissé nehezen integrálódnak környezetükbe.


A hétfő estét South Kensingtonban töltöttük. Albertopolisz – a kulturális városnegyed, amely Albert herceg részben megvalósult ötletén alapult – elegáns épületébe tartottunk, amelyet Viktória királynő építtetett férje emlékére 1871-ben. A Royal Albert Hall (Imperial College Road) tervezője Captain Francis Fawke volt. Az impozáns épület, amelynek akusztikáját csak többszöri átépítés javította, elliptikus alaprajzú, a patkó alakú nézőteret több szintnyi széksor veszi körül – sorrendben a félemeleti kör és páholyok sora, az első és második emeleti páholyok, a hétsoros karzat, és az állóhelyeket biztosító galéria, amelyek elliptikusan ölelik körbe a színpadot. Mintája Párizsban látható, a Téli Cirkusz, franciául Cirque d’Hiver, amely Ignaz Hittorf tervezésében valósult meg 1852-ben. A különleges ajándék – utazásunk alapja – két egymást követő estén itt teljesedett ki a kiváló énekes, Steven Wilson koncertjeivel. A Hall szabályai szerint ráadásként a korábban megvásárolt karzati jegyünket hétfőn és kedden is első emeleti páholyjegyekre cserélték, mivel az előadás előtt 30 perccel a fent ülők térítésmentesen foglalhatnak helyet a lentebb szabadon maradt sorokban. 



A hétfő este élményeivel feltöltődve, másnap, kedden délelőtt látogattunk el a Houses of Parliamentbe (Westminster). A neogótikus épületet két nagyszerű építész tervezte, Augustus Pugin és Charles Barry. Az épület elődje sajnálatos módon 1834-ben leégett, ekkor hangzott el Charles Barry kijelentése: „What a chance for an architect!” (ford. „Milyen nagyszerű lehetőség ez egy építész számára.”). Pugin már az 1835-ben leadott pályatervek elkészítésében is segítette Barryt, majd az együttműködés az épület homlokzatának és a belső terek díszítésének kialakításánál folytatódott. 


A Tudor kori gótika remekművének alaprajzát Barry, homlokzatát Pugin kivitelezte: „Tudor details on a classic body” (ford. „Tudor kori részletek klasszikus – historizáló – vázon”). A House of Lords – Lordok háza – 1847-ben, a House of Commons – Képviselőház – 1852-ben, a híres óratorony, a Big Ben 1850-ben készült el. Az épületben sajnos szigorúan tilos a fényképezés, így saját felvételt csak az Előcsarnokban, illetve a St. Stephen’s Hallban készíthettünk. A házat – hasonlóan a mi Parlamentünkhöz – csak tárlatvezetéssel lehet látogatni, választhatunk az audio guide és a személyes tárlatvezetés között, mi a készülék mellett döntöttünk.

Városi sétánk következő állomása a Westminster Cathedral (42. Francis Street) volt. A templomot John Francis Bentley tervezte, 1895-1903 között épült fel, London legjelentősebb katolikus temploma. Különlegessége külső kialakításában és a belső terek anyaghasználatában rejlik. Az italobizantin – a velencei középkori építészet, bizánci hatás – homlokzat anyaga tégla, vörös alapon fehér sávozással, egyetlen torony csatlakozik hozzá. A bélletes kapun belépve körülbelül 140 féle márványt csodálhatunk meg: közöttük a zöld színű ír connemarai, illetve a vörös corki márványt. A mozaikkal díszített kápolnák szintén a bizánci hatásról tanúskodnak. A templom érdekessége, hogy a mai napig befejezetlenül áll London szívében: karzata felett sötét, díszítetlen téglafelületeket látunk, amely éles ellentétben áll a földszint gazdagságával. Az épület kissé komor, azonban összességében lenyűgöző.


Kedd este másodszor is South Kensington felé vettük az irányt, a cél ismét a Royal Albert Hall volt. A Hyde parkon át érkezve megtekintettük a George Gilbert Scott által tervezett Albert Emlékművet, amely 1863-1872 között épült, neogótikus stílusú vasszerkezetes építmény. Kőből készült párja Manchesterben található, Thomas Worthington tervezte.


A keddi koncert a hétfői előadást minden tekintetben felülmúlta. A kiváló akusztika, a csodálatos este, a meghívott meglepetésvendégek londoni utazásunk legfelejthetetlenebb élményét nyújtották. Ninet Tayeb és Steven Wilson csodaszép duettje – ezen az estén Ninet szólódala – olyan érzelmeket szabadított fel, amely egyszerre töltött el bennünket bánattal, örömmel és emlékekkel, katarktikus egységbe kovácsolva azt. Az alábbi linken a dal hivatalos verziója hallgatható és tekinthető meg, szeretettel ajánlom minden kedves Olvasó figyelmébe: 




Szerdán, londoni kinntartózkodásunk utolsó napján, első állomásunk a George Edmund Street által tervezett St. James the Less Curch volt (1859, Moreton Street).


Az épületegység homlokzatának anyaga tégla, amelyen vörös alapon fekete minták láthatóak, bejáratának árkádsora rusztikus. A belső terekben is a vörös és fekete színek kaptak hangsúlyt, összességében komor, ám izgalmas épületet láthatunk. 
Innen a Pall Mall felé vettük az irányt, ahol a gótikus stílustól kis időre elbúcsúzva Charles Barry historizáló klubépületét tekinthettük meg. A Reform Club (1837-1841, 104 Pall Mall) egyike, a Pall Mallon található korabeli pártok klubépületeinek, a homlokzat itáliai reneszánsz, a Palazzo Farnese hatása. A liberalizmust képviselő párt klubja nevét arról a híres törvényről kapta, amely a fejlődő iparvárosok számára is választójogot biztosított (Great Reform Act, 1832), és amelynek elérése a párt érdeme volt.


Következő célunk az All Saints Margaret Street megtalálása volt (7 Margaret Street). A templomot és a hozzátartozó épületeket William Butterfield tervezte, 1850-1859 között épült fel. Az utca, amelyben megtalálható, igen szűk, ezért az épület teljes egységében nehezen fényképezhető. A templom újszerűsége a szerkezetében alkalmazott polikrómiában rejlik, ameddig Pugin festéssel érte el a terek gazdag színvilágát, Butterfield a különböző alkalmazott anyagokat használta erre a célra.


külső homlokzat anyaga tégla, vörös alapon fekete sávozással. A belső terekben megfigyelhető a márvány, a gránit, a fa, a fém és a színes mázas terrakotta alkalmazása, amely lélegzetelállító összhatást eredményez. A gazdagságot fokozza a templomban látható 
keresztelőkút és szószék is.
Egyik utolsó helyszínünk a Covent Garden (Covent Garden) volt, a Royal Opera épületét és a piacteret tekintettük meg. Utunkat a George Edmund Street által tervezett Royal Courts of Justice felé vettük (Law Courts, Strand). Az 1874-1882 között épült neogótikus stílusú épület monokróm, rusztikus, nem figyelhető meg rajta az az építészeti finomság és gazdagság, amely az építész templomait jellemzi (például a korábban bemutatott St. James the Less Church). Megépülése előtt, 1867-ben tervpályázatot írtak ki, amelyen George Gilbert Scott, Edward Barry és William Burges is részt vett. A megépült törvényszék tömegalakítása révén ma egyértelműen uralja az utcaképet.


A Tower előtt fogyasztottuk el ebédünket, majd innen tértünk vissza utunk első viktoriánus épületéhez: a St. Pancras állomáshoz, ahonnan a reptérre utaztunk tovább. Szerdán éjfélkor érkeztünk haza Budapestre. Nagyon gyorsan telt el ez a négy nap, rengeteg új élménnyel, illetve tudással gazdagodtunk utunk során. Betekintést nyertünk a viktoriánus kor építészetébe, illetve a nagyvárosi élet mindennapjaiba. Anglia csodálatos építészeti anyaggal rendelkezik, mindenképpen szeretnénk még visszatérni, hogy folytathassuk a felfedezését, az épületek megismerését, akár több angol városban is.


Amennyiben tervezik, hogy ellátogatnak ide, szívből ajánlom a fenti épületek felkeresését, szerencsére a városközpontban, könnyen megközelíthető helyeken állnak. Érdemes szállást foglalni a Fox & Goose Hotelben, továbbá igazán megéri betérni a Tate Gallery mögött található kis kávézóba, a Regency Caféba is.


Szöveg és képek: Juhász Gabriella