A tavalyi nagy sikerű győri kirándulás után idén Sopronba
látogatott az összeszokott kis csapat: Erika, Zsuzsi, Nóri és Bori, s később, a
vonaton csatlakozott Peti, s szombat este Anna. Az útikönyvvel és Winklerrel felszerelkezett
társaság gyalog indult a belváros felé.
Először a Deák téren tanulmányoztuk a 19. századi lakóházakat, majd a Széchenyi térre érkeztünk. A négyszög alakú tér nyugati végén névadójának szobra látható. Keleti részén emelkedik a Széchenyi-palota klasszicista épülete, mellette a Szent Júdásnak titulált Domonkos templom és kolostor.
Tovább haladva a Postapalota századfordulós stílusú, háromemeletes
székházát tekintettük meg, mely 1911 és 1913 között Orth Ambrus és Somló Emil tervei
alapján épült. Örvendetes, hogy a mai napig eredeti funkciójában üzemel a ház,
melynek csarnokát egy 14 méteres fesztávú vasbeton szerkezet hidalja át.
Sopronnak két személy igen fontos a magyar művészetből: Petőfi Sándor, aki itt
volt katona, valamint Liszt Ferenc, aki két alkalommal koncertezett a városban.
A város annyira büszke erre a két művészre, hogy a házakon elhelyezett táblákon
emlékezik meg akár hétköznapjaik dolgairól is. Megtudtuk, hogy a posta előtt silbakolt
Petőfi, de a Színház előtt összefonódott Petőfi és Liszt sorsa. Petőfi Sándor
kiszökött a laktanyából Liszt Ferenc koncertjére kölcsönkért ruhában – talán ennek
a mozzanatnak kívánt emléket állítani a színház előtti szobra.
A soproni Petőfi Színház (mi más) a Petőfi téren áll, előtte
a Margit-szigetet idéző zenélő szökőkúttal, ami nem a Time to say good bye-t
játssza. Ez a színház volt Magyarországon a második kőszínház, mely 1840-41-ben
épült Lössl Ferenc építész tervei szerint, s 1909-ig működött, ám tűzveszélyessége miatt lebontották, s csak a bejárat dór oszlopai maradtak meg.
A mai színházépület Medgyasszay István nevéhez fűződik, mint a veszprémi szintén Petőfi Színház. Zsuzsi elmesélte nekünk a színház
építéstörténetét, s olyan érdekességekre hívta fel a figyelmünket, mint a
foglalat nélküli, speciális égő, melyet az építész szabadalmaztatott, a vasbeton használatára a homlokzaton, s az épületben egyedülálló kettős lépcsőre. Erika
közbenjárása révén egy perc alatt a színpadon találtuk magunkat a műszaki
igazgatóval, aki körbevezetett bennünket az egész épületben.
Ezután elfoglaltuk a szállást, s a Fő térre mentünk a
Várkert sétányon. A Tűztorony megmászása után a Fő térre a Hűségkapun jutottunk
be. A Tűztorony mellett az ásatásokon elkerült római maradványokat tekinthettük
meg.
A tér közepén a barokk kori Szentháromság-szobor áll, déli oldalán a Gaisel
Henrik építtette Kecske-templom, melyet Storno Ferenc restaurált 1888 és 1894
között. Itt eljutottunk a Káptalan-terembe is, ahol megcsodálhattuk a nemrég
restaurált gótikus ablak kőrácsait.
A téren látható többek között a Storno-ház,
melyben ma a helytörténeti gyűjtemény látható. Ezután elsétáltunk a Szent
Mihály templomhoz, melyet sajnos csak kívülről nézhettünk meg.
Másnap Fertődre kirándultunk, hogy megnézzük a felújított
kastélyt, s az Eszterházy-vigasságok helyszínének helyt adó, frissen
rekonstruált épületrészt. A kastély látogatható termeit vezetéssel nézhettük
meg. Megcsodáltuk a carrarai márvány padlót, az Apolló diadala freskót, s ezen
ismert dolgok mellett egy időszaki kiállítást is láthattunk. Megtudtuk olyan
érdekességeket, miszerint a baldachin a legyek ellen kellett, s ha a herceg a
hercegnével akarta tölteni az éjszakát, ajándékot küldött neki, mire a hercegnő
válaszul hímzett kispárnáját küldte vissza. Fertődről hazafelé megtekintettük az 1940-es években épült Körmendy-templomot, s a szélmalmokat. Este felfedeztük a belváros további
részeit, a zsinagógákat, középkori eredetű lakóépületeket, s 19. századi
középületeket.
Harmadnap Sopron egyik kertvárosába, Sopronbánfalvára, a
karmelita templomba és kolostorba vezetett utunk. A templom a 15. században
épült, melyhez a 18. században készült barokk lépcső vezet fel, melyet 14 szent
szobra díszít. Egy gyors ikonográfiai vizsga után rájöttünk, hogy a gyónás után
feloldozásul lépcsőn fel-le futást adnak. A templomban épp az új orgona
szentelő miséje volt, de talán a szép, gótikus architektúra mellett a
legérdekesebb Básthy Zoltán freskója volt az 1950-es évekből: Szent Mihály
arkangyal a Sztálin arcvonásait viselő sátánon tapos. A kolostor ma szállodának
van átalakítva, de példamutató értékű ez a fajta felújítás és beépítés: a
középkori elemek láthatóan részei az új koncepciónak. Szívesen elvonulnánk ide
egy kenyéren és vízen való meditációra – főleg akkor, ha van egy sörgyár a
városban.
Szöveg: Jász Borbála
Fotók: Horváth Zsuzsa, Wieszt Eleonóra
